Közlekedési balesetek

Ha Ön közlekedési baleset vétlen részeseként személyi sérülést szenvedett el, akkor jogosult kártérítésre. A kárt a károkozó gépjármű kötelező felelősségbiztosítása fedezi, annak hiányában pedig a Magyar Biztosítók Szövetsége, a törvényben meghatározott módon és mértékben.

Ebben az esetben fontos tudni, hogy a károkozó gépjármű vezetőjének, illetve a gépjármű kötelező felelősségbiztosítójának nem csupán a gépjárműkárokat (javítási költségét, illetve az ún. totálkárt) kell megtérítenie, hanem a balesettel összefüggésben keletkezett valamennyi igazolt egyéb igazolt kárt is. (Személyi sérülésből adód vagyoni károk és sérelemdíj).

Közlekedési balesetek nagyon sokfélék lehetnek (Gyalogos gázolás, Kerékpáros gázolás, Motoros baleset, Utas baleset, Külföldi baleset, stb.). Gyakorlatilag azonban mindegyikben közös, hogy azt gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban keletkeznek a károk. A hatályos jogi szabályozás szerint azonban minden olyan gépjármű, mely közúti közlekedésben vesz részt, annak rendelkeznie kell ún. kötelező felelősségbiztosítással, ahogy azt fent írtuk.

Ez a helyzet azért „szerencsés”, mivel egy balesettel kapcsolatban több millió forintos károk keletkeznek jellemzően. Ezt pedig a tényleges károkozó (mint magánszemély) aligha lenne képes egyedül kifizetni. Ennek alapján tehát a biztosítóknak kell szinte korlátlanul helyt állniuk és kifizetni a kártérítéseket. (Pontosság kedvéért több, mint 6 millió euró összeghatárig kötelesek a biztosítók az okozott károkat megtéríteni.)